Marseille

4 A4-es oldal lett. :D
Már rég írtam ilyen hosszú,
egybefüggő szöveget kézzel...

      Úgy volt, hogy a múlt hetet nyugisan otthon töltöm, és ahogy ígértem megírom a Marseille-ben töltött napomat ide a blogra, de ember tervez, Isten végez, ez a bejegyzés a füzetemből kiszabott lapon kerül megírásra és most 3 nappal később gépelem be az iskolai számítógépen, kisebb nehézségek árán, mert a francia billentyűzet totál más, mint a magyar (újból hasznát veszem az ASCII kódrendszernek mint anno általános iskolában az angol billentyűzeten, ahol szintén nem volt á,é,í,ö,ó,ü,ú,ő,ű); Ugyanis a laptopomat a vírusirtó ellenére leamortizálta valami, amit szerintem a suliban szedtem össze. Nem megyek bele a részletekbe, de azt elmondom, hogy 4 napig rohangáltam, még Cannesban is voltam, ugyanis vennem kellett egy külső merevlemezt, hogy az összes adatomat lementsék a szerelőnél.
     Szóval most ugyan nálam van a laptop, de újra kell telepíteni az operációs rendszert és úgy döntöttem ezért most itt nem fizetek ki pénzt, hiszen már nincs égető szükségem a gépre míg itt vagyok, mert a beadandóimat befejeztem. Maximum a sorozataimat hiányolom... Még szerencse, hogy itt az okostelefonom kapcsolattartásra. Szóval ilyen izgalmak történtek velem a nyugisnak tervezett hetemen.

     Na de térjünk rá Marseille-re. Kicsit nehezen kaparom össze az emlékeim, ugyanis több mint egy hónapja jártam ott. Miután Anyukámek elmentek, azért hogy kizökkentsem magam az egyhangú otthon tartózkodásból, hétfőn elutaztam Marseille-be. Kicsit messzebb van már ez a város tőlünk, mint a korábbi úticélok, így úgy döntöttem, ha nem akarok ott aludni korán kell elindulnom.
     A vonatjegyet előtte lévő nap megvettem a kedvezményes ZOU! kártyával, de nem teljesen értettem mit kell csinálnom, ugyanis csak a kártyát kaptam vissza fizetéskor, jegyet vagy egyéb mást nem. Így aztán reggel megint odamentem a kasszához és megkérdeztem a pénztárost, aki amúgy az volt, akinél vettem a jegyet, hogy most mit is kell csinálni. Látva teljes tanácstalanságomat és értetlenségemet a magyarázata után is, volt olyan kedves és kijött, hogy megmutassa mi a teendő. Kiderült, az ajtó melletti kis automatához kellett odaérinteni a kártyát és kiválasztani a képernyőn a feltöltött jegyek közül az éppen aktuálisat. Ergo a kártya maga mindkét jegy. Nem győztem hálálkodni a segítőkész vasutasnak, mert szerintem egyedül nem jöttem volna rá erre.
     Picit elbóbiskoltam a több mint 2 és fél órás vonatút közben, de főként inkább olvastam. Rettentően örültem, hogy vettünk egy e-könyv olvasót mielőtt kijöttem ide, mert bár nagyon szeretem a könyveket fizikai valójukban, és otthon soha nem fordult meg a fejemben hogy kellene ilyen kütyü, erre az útra tökéletes és nagyon praktikus, hiszen otthonról nem cipelhettem volna olvasnivalót másképpen.

     Kicsit izgultam, hogy így egyedül indultam neki Marseille-nek, mert hallottam pár rossz dolgot a közbiztonságról, de Londonban is voltam már egyedül, szóval azt gondoltam itt is minden rendben lesz. Az első jó benyomást a pályaudvar tette rám. Tudom ez furán hangzik, de nagyon megtetszett a kialakítása, főként, hogy bent is voltak fák. Mivel egy beszámolómban olvastam, hogy az állomáson szereztek térképet, így én is besétáltam a pénztárhoz és kértem egyet. Bár minden kirándulás előtt Google térképet készítek, arról mit fogok megnézni, és csekkolom hogyan lehet odajutni (mert nincs mobilnetem így útközben nem tudom megnyitni a netet) illetve az adott városról applikációt töltök le a telefonra; azért jobban szeretem, ha térkép van a kezemben, mert azon könnyen eligazodom.
      Az első utam a régi kikötőbe vezetett. Nem tudom nekem sikerült-e csak ennyire rossz utcát választanom, és volt egy sokkal bizalomgerjesztőbb, de ez nem volt az. Nagyrészt le volt zárva a végén lévő térrel együtt, láthatóan felújították, de az egész eléggé lepukkantnak tűnt, majd a következő szakaszon a házak és a környék finoman szólva sem volt szép. De aztán gyorsan kiértem egy szélesebb sugárútra, ami már okés kategória volt. Csak az volt számomra fura hogy bár nyilván hétfő délelőtt az emberek nagy része dolgozik, ez mégiscsak egy nagyváros es ehhez képest elég kevesen voltak az utcákon.

A kevésbé csini rész

 

A szebb házak

     Leértem a Vieux Port-ba (Öreg kikötő) és naivan azt vártam, hogy árusok tömegét látom, de nyilván ez a hétvégén lett volna valószínűbb, így most csak pár halász árulta a portékáit, amit főként turisták nézegettek. Pár fotó után róluk, a kikötőről és a térről, valamint a távolban már látszódó Notre-Dame de la Garde-ról, elindultam a következő kijelölt pontom fele, amihez egészen ki kellett sétálnom az öböl széléig, ahol így meg is tekintettem a kikötő bejáratát „őrző” két erődítményt. Majd a part szélén végiggyalogolva, elhagyva a MuCEM nevű múzeumot, mely az európai és mediterrán civilizációt mutatja be; főként történelmi tárgyakon keresztül, pillantottam meg a katedrálist, melynek egy része szintén fel volt állványozva, illetve a körülötte lévő tér egy szakasza is le volt zárva. Úgy tűnt Marseille teljes megújulásban van, es el kellett ismernem, ez a rész a múzeummal, illetve annak környékével elég modern képet mutat.

Egy halász bácsi a napi fogással

A kikötőtől vezető út érdekes lámpákkal

MuCEM múzum régi és új része egymással összekötve

Cathédrale La Major

      Szerencsére azért bemenni betudtam a katedrálisba, ami ezzel a külső és belső csíkozással a genovai St. Lorenzo templomra emlékeztetett, amin szintén ez a bizánci stílus látszódott.

 

 
 

A külső felállványozás ellenére is sikerült jó képet csinálnom. :)
Csak megfelelő szöget kellett keresnem.

     Innen a Vieille Charité-hez mentem, aminek meg görög-ös benyomása volt. A középső épület teljesen üresen áll, míg az azt körülvevőben kiállítások láthatóak. Régen szegényeket szállásoltak el itt, illetve kórházként is működött, valamint az amerikai turistacsoport vezetője szerint, akikbe ott futottam bele, korábban anyák es gyermekeik leltek itt menedéke, akiknek nem volt otthonuk.

     Én kihagytam a kiállításokat, és egy másik útvonalon visszasétáltam a kikötőbe. Itt metróra szálltam és elindultam a Notre Dame irányába. Komolyan nem gondoltam, hogy ez a tömegközlekedési eszköz egyszer ekkora öröm lesz, de annyira bosszantott már, hogy a suliba ilyen körülményes itt eljutni, és Pesten meg ennyire egyszerű közlekedni ezzel, hogy kifejezetten élveztem, hogy hipp-hopp ott vagyok valahol. De azért nyilván nem a templom mellett tett le a metró, így innen gyalog mentem tovább.

Rue de la République - az egyik fő sétálóutca

     Mivel már dél körül volt, én meg a vonatút óta nem ettem, így célom volt valamilyen pad keresése is. Szerencsére tökéletes helyet találtam magamnak a bíróság előtti helyes kis téren. Leültem egy napsütötte padra és a könyvemet olvasva megeszegettem teljes nyugalomban az ebédemet. Nagyon kellemes volt, hogy sehova nem siettem végre nem gyalogoltam, hanem kicsit pihentettem a lábaim, odasütött a nap, és még olvasni is tudtam.

     Miután komfortérzetem ilyenformán helyrebillent, összeszedtem magam és megindultam a dombnak felfelé. Így 1 óra magasságában aztán tényleg kihalt volt az utca, se autók, se emberek nem jártak, mert ez volt a szieszta ideje. Ilyenkor mindenki ebédel és ejtőzik. Szerintem az egész utcában, a nagy csöndben csak az én zihálásomat lehetett hallani, ahogy teli hassal kaptatok felfelé a dombon. Lehet felérve kellett volna ebédelnem, de ekkor már mindegy volt. Az utca végén több tucat lépcső választott el a bazilikától, de hátranézve láttam, hogy majd fent a csodás kilátás is várni fog, ami nem meglepő, hiszen a város egyik legmagasabb pontja felé igyekeztem.

AZ utca

Becsapós a kép, innen még irtó messze van a bazilika

Az irodalomkedvelőknek mondom:
A legközelebbi sziget If-szigete a várral melyben Edmond Dantes raboskodott.

     Bár a képeken látszik, hogy tiszta volt az ég és sütött a nap, az nem érzékelhető, hogy olyan iszonyatosan fújt a szél, hogy össze kellett húznom a dzsekim, mert kifejezetten fáztam.
     Ez a templom is bizánci stílusú volt, a tetején egy Szűz Maria szoborral, mely a net szerint tömör arany és több mint 4000kg! A templom belsejében egyértelművé vált, hogy mint kikötőváros az itteni hívők a tengerészek, hajósok, halászok életéért könyörögtek főként, ugyanis a fal tele volt ilyen témájú képekkel, illetve a plafonról hajó füzérek lógtak le. Elég szokatlan volt ez a díszítés.



Mindenki látja a lelógó hajókat?



 

 

     A kriptába is lementem, illetve körbejártam a bazilikát, hogy megörökítsem a panorámát minden szögből.

A panoráma

A fura alakú épület a Stade Vélodrome, ami
a foci rajongóit érdekelheti, ergo én nekem ennyi pont elég volt :)

    Újfent egy másik úton, mint amin jöttem visszasétáltam a kikötőhöz és megint metróra szálltam, mert megint a város egy magasabb pontjához igyekeztem, és tudtam, semmi kedvem végig gyalogolni.
     Így érkeztem el a Parc de Longchamp-hoz, ahol régen állatkert volt, de mostanra csak egy park maradt, illetve az állatok helyén az őket jelképező színes (és ronda) szobrok.

       A park egyik végében van a Palais Longchamp, melynek félköríve („mily meglepő”) a Longchamp sugárútra néz. Éppen valami forgatás zajlott, így kikerültem a stábot; majd elindultam a lépcsőkön lefelé.

       Az épület két szárnyában a természettudományi es a szépművészeti múzeumok tálalhatóak. Utóbbiba be is akartam menni, de sajnos zárva volt. Mivel ez a program ugrott, és tudtam, a következő vonat soká megy, így lassan és komótosan elindultam az állomásra. Bár minden tetszetősebb épületnél megálltam és lefotóztam, valamint egy gótikus templomba is belefutottam, így is korán kint voltam a vasútnál.



A gótikus templom, micsoda meglepetés
egy része felállványozva. :)

A vasútállomás lépcsője

Ötletem sincs miért volt bekötve a szeme.

     Már alig vártam, hogy a vonaton üljek, mert eléggé fáztam és elfáradtam. De a hosszú nap ellenére örültem, hogy ide is eljöttem és megint új élményekkel gazdagodtam.