2016. január 21., csütörtök

Lyon 2.nap

     Mivel az előző bejegyzés már hosszúra nyúlt, így gondoltam két részben osztom meg a lyoni utat.     
     Másnap egy kiadós reggelivel kezdtem a szálláson a napot, majd kijelentkeztem és szerencsére megengedték, hogy a nagyobbik táskámat ott hagyjam a vonat indulásáig. Viszonylag napsütéses idő volt, és gyalog indultam el a Parc de la Tête d'Or-hoz, mely a legnagyobb park itt. Egy jó 20 perc volt az út, és mivel több bejárata is van, könnyedén bejutottam. Az első elkerített, füves részen egy nagy csapat őz lakott, akiknek éppen egy másik látogató hozott valami eledelt, így aztán viszonylag közelről le tudtam fotózni őket, hiszen hirtelen mind odacsoportosultak.
      Hátrébb sétáltam, beljebb a parkba, és bár látszott, hogy rendezett szép hely, mivel késő ősz volt nem látszott nagy mozgás, és megállapíthattam, hogy ez a holtidőszak. A kisvasútot zárva találtam, főként csak kutyasétáltatókkal futottam össze, szóval most is kiderült, hogy Lyont késő tavasszal vagy nyáron kell meglátogatni.
      Az állatkert részen is csak néhány jószágot láttam. A legtöbbet az időjárás miatt már nem engedték ki. Szóval ez sajnos nem volt olyan izgi.
Na kiszúrjátok a vörös macskamedvéket?
A tarajos sülök bevackolták magukat
     A park hatalmas alapterületű, így például több üvegháza is van. Az állatkert mellett lévők egyikében rovaremésztő növények voltak, míg a nagyobbakban a kert szélénél olyanok, mint a nizzai Parc de Phoenixben. Az üvegházakban való körbetekintésre ez a gyér látogatószám viszont tökéletes, hiszen nincs lökdösődés vagy várakozás. De emellett a hőmérséklet is kellemesebb volt itt bent, mint a szabadban, így elég sokáig maradtam itt.
Azért a lehangoló idő ellenére is jól nézett ki a park
A húsevők






                Innen szépen nyugodtan visszasétáltam a vasútállomás irányába. Itt volt ugyanis egy vásárcsarnokszerűség, amit még meg akartam nézni. Már első nap is bekukkantottam ide, de annyira nem volt mozgás, hogy végül nem mentem be. Most is nagyon kihalt volt, és nem is volt minden bolt nyitva, de ez volt az utolsó alkalmam ezt megnézni, így bementem.

Nem volt éppen tömegnyomor...
Volt olyan penészes sajt, amit én már
kidobtam volna...
A fűszeres részlegen hazaiba is belefutottam. :)
  A vonatom kora délután indult, így ezután már sok mindent nem csináltam. Még a bevásárlóközpontban voltam karácsonyi ajándék vásárlás miatt, majd nem sokkal később már mentem is a táskámért a szállásra, majd felszálltam a vonatra. Most első osztályon utaztam, mert ez a jegy volt furcsa mód olcsóbb, mikor megvettem őket online.
A vasútállomáson töltik a mobiljukat a tekeréssel. :)
     Késő este értem haza a vonatút miatt. Örültem, hogy végül elmentem az útra, mert kikapcsolt a sulis hétköznapokból, és elfelejtkezhettem a teendőimről, és mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Lyonba, ha egy olyan francia várost szeretne látni, ahol nem nyüzsögnek a turisták, pedig vannak látnivalók. Én ugyebár nem voltam a múzeumban például, szóval 2-3 napot, szerintem simán el lehet itt tölteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése