Grasse

Még szeptember elején hallottam Grasse-ról először. A suliban említette az Erasmusos koordinátor, majd az egyik tanárom is, hogy érdemes ide ellátogatni. Ez a város az itteni "parfüm főváros", tehát a cél is a parfüm múzeum volt. Mint kiderült eljutni Grasse-ba messze nem olyan egyszerű, mint, ahogy én azt elképzeltem.

Dórinak a tervezett napon még dolga volt a suliban, illetve be kellett mennünk a bankba, így csak a 14:30-as Cannes-i buszt értük el. A nagy forgalom miatt kicsit lassan jutottunk át a másik városba, pedig innen még egy újabb buszra kellett átszállni, amely az internet szerint a vasútállomás elől indult. Így is lett volna, de mikor végre megtaláltuk a megállót egy francia nyelvű felirat várt minket, amiből a lényeget megértve kiderült, hogy az általunk keresett busznak sajnos már nem ez a megállója, hanem egy másik utcában lévő, aminek a megtalálásához volt eligazítás, de azt már nem értettük. De nem estünk kétségbe, hiszen nálunk volt a telefonunkon a GPS, így annak segítségével ez a buszmegálló is meglett, és itt végre ki is volt írva a 600-as busz menetrendje. Akárhogy is nézegettem, nem értettem 6 megálló, miért egy óra út, mikor a város a Google szerint nincs ilyen messze. Akkor vettem észre a menetrend másik részét, ami azt a kb. 20 helyet írta ki, ahol a busz megáll. Ugyanis itt Franciaországban csak a legfontosabb megállók nevéhez írnak időpontokat, hánykor indul onnan a busz, a többi ahhoz kell viszonyítani és megsaccolni. Az út tehát elég hosszú volt, és a sofőr teljes kakaón nyomatta a légkondit, így én már a végén azt gondoltam, ezt nem bírom ki.

De aztán 5-kor végre beléptünk a múzeumba, ahol a belépőjegy megvétele után, és egy audioguide-ra befizetve elindultunk körbe. A kiállítás az ókortól kezdte a parfümök és használatuk bemutatását, tehát Egyiptomtól napjainkig, illetve volt egy kis kitérő az egyéb sminktermékekre is. (Azt hiszem most hagyták abba az olvasást azok a fiú ismerőseim, akik nem álltak meg már az elején a parfüm szónál...) Nem megyek részletekbe, ellentétben a múzeummal, ami elég sok infót adott, lehetett különböző illatokat szagolgatni, videókat nézni (3 nyelven, és abból az egyik szerencsére az angol volt.), különböző parfümök logóit, design-ját megnézni, azok hogyan változtak az idők során. Nekem nagyon tetszettek a régi üvegek matricái, csomagjai. Többet is lefotóztam, bár elég nehéz volt  jó képeket csinálni, mivel üveg mögött voltak.

Ezzel a címkével, azért itthon nehéz lenne eladni egy parfümöt...

Nagyon érdekes és tényleg információgazdag volt a kiállítás, több idő is kellett volna rá, mint amennyink volt, ugyanis 7-kor zárt a múzeum, valamint Cannes-ból 8.20kor ment az utolsó vonat Antibesbe, és mint ugye már kiderült az út Cannes-ig innen Grasse-ból kb. 1 óra volt. Így hét előtt ki is jöttünk. Mivel idefele láttunk egy közelebbi buszmegállót, ezért elindultunk lefele, mondván a másik irányban is kell legyen egy.

Már 5 perce mentünk, és még mindig nem láttunk egyet sem, az óra elütötte a hetet, és nem mertünk már visszafordulni hátha a busz mellettünk megy el, így csak mentünk továbbra is lefele, én meg bosszankodtam, miként lehet az, hogy a hazafele utat nem terveztem meg, és nem néztem buszmenetrendet, megállót. Az utcák is eléggé kihaltak voltak annak ellenére, hogy még csak kora este volt. Mikor már 10 perce mentünk (több buszmegálló mellett elhúzva, amik mind sajnos a másik irányban voltak), és leértünk egy körforgalomhoz, mondtam Dórinak, hogy most már meg kell kérdeznünk valakit. Így egy éppen a gyerekével kiabáló hölgyet szólítottam le, aki szerencsére annyit beszélt angolul, hogy megértse a 600-as buszt keressük, de a témát illetően eléggé tanácstalan volt, viszont a körforgalomban meglátott egy rendőrautót, akit leintett, hogy velük megtanácskozza a helyzetünk. A rendőrök közölték, hogy a 600-as busz már nincs, és ez a hír nem dobott fel túlságosan, de tudtam, hogy van vonat is hazafele, így ekkor rákérdeztem, hogy a vasútállomást merre találjuk. Az látszott rajtuk, hogy ezt most vagy nem nagyon tudják elmagyarázni, vagy tanácstalanok, majd végül beszéltek valamit franciául és biccentett egyet az anyósülésen ülő rendőr, mutatva, hogy szálljunk be. Először azt hittem viccel, de kicsit félre is álltak, majd valamit mondtak, feltételezem, hogy elvisznek minket. Kicsit odébb toltuk a hátsó ülésről a cuccaik, és beültünk. Próbáltak velünk szóba elegyedni, de az ő angoltudásuk elég gyér volt, a mi franciánk meg még mindig a nulla körül tendált, így pár mondat után kifogytunk a témából. Még, ahogy most ezt leírom is mosolyognom kell, ha arra gondolok, hogy ott ültünk bent a rendőrautóban. Annyira kellett koncentrálnom ott is, hogy ne nevessek, mert az egész szituáció annyira vicces és abszurd volt. Mikor leértünk a vasútállomásra, ezerszer megköszöntük a fuvart, az egyik rendőr pedig viccesen még a taxi szót is megemlítette a kocsira mutatva. (Sajnos a járműről nincs képem, mert nem találtam helyénvalónak ott lefotózni. :)

Még ők is kiszálltak, oda köszöntek a vasútállomáson álló biztonsági őrnek, és bár én lelkesen a menetrendet nézegettem, közölték, hogy ez az egy vonat ami bent áll, megy irányunkban. Így aztán megvettük a vonatjegyet (szerencsére Juan les Pins-t is érintette a vonat, tehát nem kellett sehol átszállni, a lakástól kb. 2 utcára tett le), és Cannes után még az ablakból láttuk a buszt, amin eredeti terv szerint rajta ültünk volna.

Itthon, megnéztem, volt hétkor busz Grasse-ból, csak más utcákon ment hazafele, szóval ha visszamentünk volna a buszvégre, simán elértük volna a hét órást. Bár akkor lemaradunk a rendőri fuvarról....

Marineland Antibes

Vasárnap a nizzai kirándulás fáradalmait pihentem, és terv szerint a napot a beadandó írással töltöttem. Éppen ezért a hangulatom se volt a tetőfokán, és mindent csináltam csak azt nem amit kellett volna (mint sokszor máskor is...). Kipakoltam a táskám az előző napról, és benne volt a nizzai információs pontról elhozott prospektus az Antibes melletti Marineland-ről. Már egy másik Külkeres lány blogján, aki Nizzában volt egy fél évet, olvastam erről a helyről, mert ő el volt ájulva tőle, így el akartam ide valamikor menni, mert engem is nagyon érdekeltek a delfines, gyilkosbálnás showk. Mivel éppen ráértem (khm-khm), ezért megnéztem a weboldalukat, és kiderült, hogy van olyan lehetőség is, hogy "Találkozás a delfinekkel". Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy ide én nagyon-nagyon-nagyon szeretnék elmenni, és lehetőleg az utóbbi programra is. Mióta Apukám egyszer volt egy ehhez hasonló parkban egy céges útnak köszönhetően, és simogatott delfint, azóta vágyom erre én is. Ez pedig egy röpke 17 éve volt.

Mikor alaposabban áttanulmányoztam a honlapot kiderült, hogy aki a szülinapját ünnepli aznap, az fél áron megy a delfines találkozóra. Az én születésnapom ugyan még nagyon messze van, de tudtam, hogy Dórinak pont másnap lesz, és ha őt is érdekli, akkor itt az alkalom, hogy elmenjünk. Szerencsére ő is hasonlóan lelkes lett. Anyukám is támogatott és azt mondta, hogy használjam ki a lehetőséget, és mindenképpen menjek el. Így alakult a borús hangulatú napom egycsapásra tömény izgalommá. Megvettem a jegyeket, és miután sikerült kicsit lehiggadnom, rávettem magam a beadandó írásra, hogy ebből a szempontból is nyugodt szívvel töltsem el a teljes másnapomat Marinelandben.

                                                                                                                                                                                    

Másnap reggel kicsit fáradtan, de izgatottan ébredtem. Még egy gyors bögrés sütivel megünnepeltük Dórit, aztán indultunk, mert még ki kellett nyomtatni a belépőjegyeket. Minden simán ment, ugyanazzal a járattal utaztunk, mint amivel Nizzába mentünk, de az út sokkal rövidebb volt, mert Antibes határában volt a park, tehát körülbelül 10-15 perc telt csak el.

A buszmegállóból csak párszáz méter kellett gyalogolni, de addigra már alig bírtam magammal, pedig tudtam, hogy a delfines találkozó csak délben lesz, akkor meg éppen, hogy 10 óra múlt.

Először a pingvineket, fókákat, illetve a fókás showt láttuk, majd pedig utána a nagyobb medencénél az első delfinshowt. A honlapról már kiírtam ugyan mikor milyen műsor lesz, de minden show végén a hangosbemondó be is mondta, mit és hol láthatunk nem sokára.

Ez a kevés információk egyike volt, amit elmondtak angolul is, mert minden franciául volt. Az állatokról szóló ismeretterjesztő táblákon sok infó franciául van leírva, majd alatta két mondatban elintézve angolul és olaszul. Kicsit fura volt, hiszen mégis csak a turistákból élnek.

A delfinshow előtt már ott szobroztam a medence mellett, és igyekeztem minél több képet csinálni az állatokról. Mikor elkezdődött a műsor se ültem a lelátó második soránál feljebb, bár a nap már így délelőtt is nagyon erősen tűzött. A show fantasztikus volt, nekem nagyon tetszett, csak azt sajnáltam, hogy csak 20 percig tartott. Közben is csináltam egy csomó képet meg videóztam is, de azért mindent nem töltök fel, mert nyilván egy külső szemlélőnek ez fele olyan izgalmas. Szóval ebből a kb. 400 képből a legjobbak teszem ide.

Ezután még átmentünk a gyilkosbálnák medencéjéhez, ami a legnagyobb volt, és az ott kezdődő show elejét még láttuk, de aztán elindultunk végre a delfinekkel való találkozásra. Nem emlékszem mikor voltam utoljára ilyen izgatott, úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek.

A gyilkosbálna-show eleje

Mikor bementünk le kellett tennünk a cuccaink, illetve levenni a szandálunk, mert egy kantáros, gumicsizmás végű, gumiból készült nadrágot kellett felvenni. Utána az egész csoport, a két trénerrel elindult kifele. A tájékoztató megint franciául zajlott, így egy idő után közbe kellett szólnom, hogy rákérdezzek elmond-e majd mindent angolul is. Annyit fordítottak mindig, mint a táblákon. Sok duma után kaptunk két mondatot. :) Azt előre elmondták, hogy mikor bemegyünk a nadrág ránk fog tapadni, a víz hideg lesz, és ne érintsük meg a delfint, míg ők nem mondják, illetve ne emelgessük a lábunk, mert megijedhetnek, hiszen idegenek vagyunk. Az, hogy ez a guminadrág ránk tapad nagyon kényelmetlen volt, és miután levettem úgy nézett ki a lábam, mint mikor alváskor az emberre rányomódik a párna és az ágynemű gyűrődése.

Szóval bementünk a medencébe, és szépen sorba álltunk egy combközépig érő fal mögé. Először a két fiatal delfint Joe-t és Anya-t engedték be, akik a két tréner utasításait követve ugráltak, "integettek" az uszonyukkal, pörögtek a vízben, felemelkedve hátra fele mentek, elkapták a labdát és hasonló dolgokat mutattak be, mint a shown. "Csak" ez itt most pár méterre zajlott tőlünk! Hihetetlen élmény volt! Annyira közel voltak, és ott ugráltak! Ezután a két fiatal helyet cserélt, két idősebbel, Neoval és Nalával, majd a trénerekkel együtt mi is emelgettük a kezünket, megtanulva a jeleket, ami alapján be lettek tanítva az állatok, és a delfinek pedig csinálták amit mutattunk nekik. Utolsó esemény volt a simogatás. Középről indulva, minkét oktató egy-egy delfint "vitt" végig a soron. Mivel én álltam a legvégén, már alig bírtam magammal mire hozzám értünk. Teljes extázis volt! Semmi másra nem figyeltem csak arra az egy dologra összpontosítottam, hogy itt vagyok és éppen egy delfint simogatok! Ha most visszagondolok, is alig hiszem el, hogy megtörtént. Életem egyik legszuperebb élménye volt! Hideg volt amúgy a bőre, és sokkal keményebb, mint amire számítottam. Azt hittem kicsit olyan tapintású lesz, mint a gumi, de inkább műanyagra emlékeztetett.

Mivel csak egy időpont volt, így Dórival együtt mentünk be és nem tudtuk egymást fényképezni, de volt egy ott dolgozó nő, aki mindent végigfotózott, így ott vettünk magunkról egy-egy képet, hogy örökre emlékeztessen minket erre a különleges alkalomra.

A 17 évvel ezelőtti kép

Én, ahogy Nalát simogatom :)

A nap hátralévő részében is a delfines találkozó hatása alatt voltunk és úgy éreztük 5 percig voltunk csak ott bent.
Mivel a következő showk csak délután kezdődtek így megettük a szendvicseinket, és körbesétáltunk a parkban. Abszolút látszott, hogy nincs főszezon, mert kicsit kihalt volt az egész. Megnéztük a vízben úszkáló jegesmedvét, illetve az akváriumokat a sok különböző hallal és cápákkal, majd elindultunk vissza a nagymedencéhez a gyilkosbálna showra, ami szuper szintén volt! Hihetetlen volt, hogy ezek a hatalmas állatok, hogy ugrálnak ki a medencéből (természetesen több liter vizet kiloccsantva)! :) A műsor után a trénerek lementek a medence üveges oldalához, hogy játszanak kicsit az állatokkal. Itt látszott igazán, hogy volt egy nagy anya bálna, több fiatalabb, és egy bébi.

A bébi :)

Mivel a következő delfin showig még volt idő, elmentünk a másik akváriumrészt is megnézni, illetve a hajókhoz kapcsolódó kiállítást.

Az üveg miatt kicsit nehéz volt ezeket lefotózni.

A delfin bemutató most is lenyűgözött minket és tudtuk a késő délutánit is meg fogjuk nézni, mert ebből egyszerűen nem elég. Ezen a kora délutáni műsoron voltak a legtöbb néző. Valószínűleg sokan csak ebéd után jöttek ki, de nem értettük, hogy például miért nem maradtak az legutolsó delfines showra.

De az utolsó delfines bemutató előtt volt még az oroszlánfókák műsora és a fókashow. Előbbi egy kis medencében volt, és első pillantásra nem tűnt úgy, hogy ez kifejezetten izgi lesz, de végül tévedtünk. Nagyon jópofa és muris volt. Abszolút közül voltunk, csak egy mellkasig érő üvegfal választott el minket, a trénerek ott mentek el előttünk, és akárhányszor a két nagy fóka beugrott a mutatványok miatt a medencébe, a kicsobbanó víz nagy részéből a körben álló, és üllő közönség is kapott. Sőt még direkt rá is kontráztak az idomárok, azzal, hogy utasították az állatokat, hogy csináljanak úgy mintha tapsolnának szemben a nézőkkel, ezzel megint egy jó adag vizet fröcskölve rájuk.

A fókáknál a "színpad" kicsit messzebb volt a közönségtől, így nehezebben tudtam jó képeket fotózni, de volt amikor közelebb jöttek az állatok, illetve láttuk a rajzfilmekből, filmekből ismert klasszikus elemet, mikor a fóka az orrán visz egy labdát. Nagyon ügyik voltak! :)

Az utolsó delfines műsor már inkább ilyen betanító szekció volt, ahol új elemeket gyakoroltak az állatokkal, és ismételtették a régieket, valamint a fiatalabbakat próbálták megtanítani az alapokra, és de is szuper volt! Nagyon érdekes volt látni, hogy mennyi energia van egy-egy ilyen műsorban, hiszen itt most látszott, hogy elsőre, másodikra, egyáltalán nem csinálják azt a delfinek amit az oktatók akarnak.

Bár igazából nem sétáltunk egész nap sokat, estére hihetetlenül fáradtak voltunk, sőt már délután is. Sosem gondoltam, hogy egy intenzív élmény, illetve az azt megelőző izgalmak ennyire ki tudják meríteni az embert, de konkrétan fájtak a vállaim, karjaim, és kimerültnek éreztem magam. De ez a nap egyszerűen csodás volt, és azóta is többször kinyitogatom a kis papírtartót amiben a rólam készült delfines kép van, és arra gondolok milyen fantasztikus élmény volt és mennyire szerencsés vagyok! :)

Nizza

Nos, újabb hétvége érkezett el, újabb utazás lehetősége, hiszen bár a múlt héten csak egyszer kellett bemennem a suliba, másik két napon összeültem a brit lánnyal beadandókat írni, el kellett menni a bankba végre számlát csináltatni, hogy megpályázhassuk a lakástámogatást, stb. Szóval elröpült a hét, és azon kívül, hogy tettem egy nagyobb sétát a városban, valamint lent voltam megint strandon, sok minden említésre méltó nem történt. Szombaton viszont megint útnak indultunk Dórival, és ellátogattunk Nizzába. Most már pontosan tudtuk hol a számunkra szükséges buszmegálló (hiszen előtte héten pont itt igazítottak útba minket, mikor Cannesba mentünk). Így negyed 10 körül már türelmetlenül vártuk a buszt. Az út körülbelül másfél óra volt, és az utolsó 5-10 perc nagy izgalommal telt, ugyanis ekkor már Nizza partján haladtunk a pálmafákkal szegélyezett úton, amelyet jobbra a tenger határolt, balra pedig gyönyörű épületek. Szerencsére úgy tűnt az idő is csodának ígérkezik, az égen egy felhő se volt, és teljes erőből sütött a nap.

A végállomáson szálltunk le, ami a Jardin Albert 1er térnek a bejáratánál volt. Ez a hely összeépült két másikkal, így egy hosszú egészt alkotva, és én igazából nem is értem, miért van három neve a különböző részeknek, hiszen egy összefüggő, parkszerű térről van szó. A nap során láttuk a különböző részeit, mint a játszótér, illetve parkos zöldterületek, de egyértelműen az eleje a legszuperebb a sok különböző pálmafával.

Nem nagyon tudtam eldönteni, melyik képet tegyem ide, így rögtön hármat is bevágtam

Nizzának előző nap kicsit utána néztem, így tudtam, hogy első utunk a virág- és gyümölcspiacra kell, hogy vezessen, ez a Cours Saleya, ami minden nap van, kivéve a hétfőt, amikor bolhapiac van itt (azért tervezem, hogy azt is látni kéne). A piac, a parttal párhuzamosan futó második utcában volt, gyorsan oda is értünk, és belevetettük magunkat a nyüzsgésbe. Nagyon szuper volt az egész. Az elején főként virágos standok álltak, majd több sajt, hús és halárus, illetve gyümölcsösök és zöldségesek. De voltak különböző fűszerek, szappanok is.

Igyekeztem sok képet csinálni a szebbnél szebb csokrokról, és virágokról, bár tudom, hogy ha húgom itt lett volna az első minimum 50 kép csak ezekről készült volna, szóval nyilván ehhez képest sehol se vagyok.

Az én kedvenc standom ezen a piacon az egyik utolsó volt, ahol két lány mérte ki kémcsőbe a fűszereket, teaőrleményeket, sókat. A teákhoz oda is hajoltam és beleszagoltam, természetesen nagyon finom illatuk volt. A fűszersóknál még azt is meghallgattam, ahogy tanácsokat adnak az eladók az amerikai turistáknak, melyik sót milyen ételek főzésénél érdemes használni. :) 

Itt látszik milyen hosszú volt a stand
és milyen sok kis fa tartó volt.

A tea szekció egy része

Különböző fűszerek. Mindenki találhat itt
magának valamit, mert kb. minden volt,
curry, paprika, wasabi stb.

Sok-sok különböző fűszersó
Még rózsás is volt, az egyik eladó azt
mondta neki az a kedvence

Ezután elindultunk beljebb az óvárosba. Tényleg érezni lehet az olasz hatást itt, mert a keskeny utcák abszolút az itáliai városok régi utcáira emlékeztettek. Bár most ide le beillesztek két képet, a fényviszonyok miatt, nem sikerült igazán megörökítenem, milyenek is valójában. Tipikus, barátságos, meleg színekkel festett házak, spalettás ablakokkal és legtöbb helyen régi kovácsoltvas korlátú teraszokkal, kilépőkkel.

Ennek a párnak ez nem lett élete képe, de mindegy is, mert valószínű sose fogják látni. :)

Egy darabig sétálgattunk itt az utcákon, majd a Place Rossettin megnéztük belülről a templomot, illetve a téren "megebédeltem", ergo megettem a szendómat, majd mivel már itt voltunk több mint két hete és még egyszer se fagyiztunk, itt volt az ideje, hogy ezt pótoljuk. Egy honlapon olvastam Fenocchio nevű fagyizóról, amiről a cikk írója csak áradozni tudott, és már mikor a városban találáható két fagyizó egyike mellett elmentünk délelőtt, tudtam, hogy akkor a döntés végleges és itt kell desszertet enni. "Véletlenül", na jó nem tényleg véletlenül pont a Place Rossettin volt a másik fagyizója a cégnek, így egy 10 perces döntésképtelenség után (ugyanis több, mint 80 fajta fagyi volt, olyanoktól, hogy kaktusz a csokoládés különböző változatain keresztül) végül narancsos csokit és ibolyát választottam. Az ibolyánál nem éreztem azt az ízt, amit vártam, ugyanis ibolyás csokit már ettem, de azért finom volt. A narancsos csokira viszont a nap során is vágyakozva gondoltunk vissza, ugyanis Dórinak az egyik választása is ez volt.

Bár elég nagy volt mind a két gombóc (kb. négy otthoninak felelt meg)
az ára kicsit húzós volt...

A fagyival útnak indultunk felfele a dombra, ami kicsit körülményes volt nekem, mert a karomon lógott a fényképezőgép, vállamon a táskám, és egyszerre ettem a fagyit (ami a meleg miatt eléggé olvadt), meg gyalogoltam felfele, így erősen lihegtem útközben (Hát igen a nulla kondi.) időről-időre pedig a még jobb fotó reményében az okostelefont is előrángattam a táskámból.

A domb tetején régen egy vár volt, most már csak romok vannak, de ez igazából szerintem alig érdekel valakit, mert aki ide feljön az mind a panorámáért teszi. Már a legteteje előtt is csodás a látvány, de felérve az igazi. Most megszámoltam 37 képem van róla. Pedig volt, hogy csak percekig álltam és ámultam. Az elterülő város is jól néz ki, meg háttérben a hegyek, de maga a víz, egyszerűen fantasztikusan gyönyörű. Nyilván ehhez kellett a jó idő is, hiszen Cannesban csak szürkés tengert tudtam fotózni, de itt tényleg azúrkék volt egy része.

Ez a túloldal a kikötővel

Itt fent nem meglepő, hogy elég sok időt eltöltöttünk, körbejárva a dombot, és minden szögből megcsodálva a panorámát. Még egy vízesés is van itt fent, ha valakinek ne lenne elég a város  é a tenger látványa.

Végül lejöttünk újból az óváros régi utcáiba, most már célirányosan elindulva a Notre Dame felé, ami eléggé hasonlít a párizsihoz. Végigmentünk a reggel érintett tér egy részén, aminek a Promenade du Paillon volt a neve. Itt is gyönyörű és szépen rendbe tartott volt az egész park.

Majd a Masséna (róla van szobor is a Promenade du Paillon-on ugyanis Nizzában született, és a napóleoni háború egyik nagy hadvezére volt - köszönöm Google!)  térről rákanyarodtunk az Avenue Jean Médecin-re ami Nizza fő bevásárlóutcája, és amelyen a Notre Dame is található.

A templom belülről is nagyon szép a színes üvegablakokkal, bár mérete természetesen jóval kisebb, mint a párizsinak.

Leséltunk még utolsó erőnkkel a Promenade des Anglais-ra, tehát az Angol sétányra, itt leültünk a többi helyi lakos, és turista közé a part mellett lévő kék székekre és csak néztük a tengert, meg a strandolókat. A buszmegálló fele, még lefotóztam a híres Negresco szállodát, de ennél többre már nem volt energiám. 

Mire hazaértünk én személy szerint hulla fáradt voltam, és ritka alkalmak egyike, hogy már 10 előtt aludtam. A sok élmény, látnivaló, meg persze gyaloglás eléggé kivette az erőm, de abszolút megérte. Úgy tervezem mindenképpen visszamegyek még Nizzába, mert tudom, hogy sok mindent nem láttam, így egy ugyanilyen fárasztó napot össze tudnék szervezni ide, anélkül, hogy megnéznék egyet is a most látott nevezetességek közül.