De most ez a blog főként az Erasmus által Franciaországban töltött négy hónapomról szól. Közeli ismerőseim már tudnak jó pár dolgot arról, mi a helyzet itt kint velem, de így most mégis csak egy átfogóbb, részletesebb képet tudok adni, milyen az életem itt kint. Illetve a későbbiekben, nosztalgikus hangulatomban is visszaolvashatom élményeimet. :)
Szóval, szeptembertől december közepéig életemet a francia Riviérán, ergo a Corte D'Azur-on töltöm. A város, ahol lakom Juan les Pins, ami igazából összenőtt Antibes-bal. Ja, és a mesterképzésem egyik szemeszterét töltöm itt, tehát hangsúlyozom, nem nyaralni jöttem. (Bárki, bármit is mondd....) :) A tengerpart csak kellemes plusz. Igazából nekem nem volt szempont a város maga, mikor választani kellett. Csak az volt a lényeg, hogy olyan tárgyakat vehessek fel melyek érdekelnek. Ebben az iskolában pedig (SKEMA) tanítanak luxus- és divatmarketinget, amit én már egy jó ideje tanulni akarok. Így már fél évvel a pályázás előtt tudtam, hogy ide szeretnék jönni.
Szeptember 2-án érkeztem Dórival, egy másik magyar lánnyal, aki szintén a Külkeren tanul. Az ide utat én szerveztem meg, és elsőre nem tűnt vészesnek, de nagyon fárasztó volt. Ugyanis Pestről hajnali 6-kor indult a repülő, tehát 4 körül kint kellett lennünk a reptéren. Majd a gép Milánóban szállt le, és innen csak délután 3 után indult a vonatunk, mely már Antibes-ba vitt minket. Én naivan azt gondoltam az a kb. 5 órát amit Milánóban leszünk, lazán eltöltjük városnézéssel, meg sétálgatással, de az utolsó órában már rettentő fáradt voltam. Mivel nyáron voltam a városban két napot, így tudtam mi merre, és gyorsan beértünk a belvárosba, a vasútállomáson pedig leraktuk a bőröndjeink. Innen pedig besétáltunk a Dómhoz, illetve ebédgyanánt (bár ekkor még csak 10 körül voltunk) útba ejtettük Luini pékségét, melyet még a nyaralás alkalmával ismertem meg a családdal (húgom nagy kedvence volt), és nagyon sok finomságot árulnak itt. Mindenkinek érdemes kipróbálni, aki erre jár, és könnyen meg is található, mert a dóm mögötti utcában van. Ebéd időben hatalmas a sor, mint utólag láttuk, de mi ugye korábban voltunk itt.
 |
| A sor délben Luini előtt |
A dóm így második látogatásra is lenyűgöző volt. Gyönyörű az egész épület részleteiben és teljes egészében is.
Szóval mint említettem délután visszamentünk a vasútállomásra, ebbe az irányba már metróval, hogy ezt is megtapasztaljuk milyen, majd felszálltunk a vonatra, mely 5 órás út alatt vitt el minket Antibesba. Igazából ennél hosszabb volt az út, mert Ventimigliában, amely a határváros, hosszasabban álltunk, valószínűleg a menekültek miatt, bár útlevél-ellenőrzésre nem került sor. Este kilenc körül értünk Antibesba, nekem addigra már kicsit elegem volt a vonatozásból, bár mikor láttunk egy kicsit a part menti városokból (pl.: Monacoból), illetve a tengerből az kicsit izgalmasabb volt. De mivel ez a rész teli van dombokkal, hegyekkel, így nagyon sok volt az alagút is.
Főbérlőnk, aki egyben a Cultural Awarness (magyarul Kulturális Tudatosság) tanárunk, volt olyan kedves és kijött értünk az állomásra, hogy elvigyen minket a szállásra. Ide érve kiderült, hogy a párja még a konyhában, a konyhapult és a fal közötti szegélyen ügyködik, szóval megmondták, aznap lehetőleg ne vizezzünk ott semmit össze, hanem hagyjuk, hogy a ragasztó száradjon. Majd körbemutogatta a lakást, mi hol van, mi működik és mi nem.
Aznap este már csak kipakoltunk a bőröndből, és már feküdtünk is le aludni, mert másnap reggel 9-re már a suliba kellett lennünk, az orientációs napra, és még igazból azt se tudtuk hogyan jutunk el oda, mert az iskola Sophia Antipolisban van, mely nem éppen sétálásnyi távolságra van a mi városunktól.
Az első pár nap izgalmairól, illetve az első igazi sulis hetemről majd később írok, mert ez a bejegyzés is elég hosszú lett. Ígérem igyekszem beérni magamat, hiszen már eltelt másfél hét az érkezés óta, de most érzem csak mennyi mesélnivalóm van. Most talán kicsit több időm lesz, mint az elmúlt időben hétben, mikor nagyon sűrűek voltak a mindennapjaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése