Mikor aztán mindenki ott volt, csoportokba lettünk osztva névsor alapján és elindultunk, hogy különböző feladatok során megkapjuk a segítségeket a jelszó megfejtéséhez. Sajnos ezekről nincsen képem, mert ugyan az orosz lány megkérte a különböző megállóknál álló vezetőket, hogy fényképezzenek le minket, de azóta a lányt egyszer se láttam, így nem tudom egyszer is meg lesznek-e a fotók nekem is. :)
A sziget amúgy nagyon szép, többször is láttunk kiránduló családokat. Van strandos, sziklás és erdős része is, így aztán kellemesen el lehet itt tölteni egy napot.
Nekünk nagyon gyorsan eltelt a délelőtt a feladatokkal, és kora délután már jöttünk is vissza a hajóval.
Mivel a csodás idő délutánig kitartott, így lementünk lakótársammal a partra, kicsit napozni és fürdeni. Bár a nap iszonyat melegen sütött, a víz még így is frissítően hűvös volt. A part természetesen tele volt strandolókkal.
A rákövetkező hétben már semmi időm nem volt strandra menni, ugyanis minden nap be voltam táblázva órákkal, melyek, elég nagy koncentrációt igényeltek, hiszen angolul voltak, illetve pénteken már az első prezentációmat, is elő kellett adnom, tehát egyből keményen belehúztunk. Így aztán alig vártam a következő hétvégét, hogy megint menjünk valamerre.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése