Nizza

Nos, újabb hétvége érkezett el, újabb utazás lehetősége, hiszen bár a múlt héten csak egyszer kellett bemennem a suliba, másik két napon összeültem a brit lánnyal beadandókat írni, el kellett menni a bankba végre számlát csináltatni, hogy megpályázhassuk a lakástámogatást, stb. Szóval elröpült a hét, és azon kívül, hogy tettem egy nagyobb sétát a városban, valamint lent voltam megint strandon, sok minden említésre méltó nem történt. Szombaton viszont megint útnak indultunk Dórival, és ellátogattunk Nizzába. Most már pontosan tudtuk hol a számunkra szükséges buszmegálló (hiszen előtte héten pont itt igazítottak útba minket, mikor Cannesba mentünk). Így negyed 10 körül már türelmetlenül vártuk a buszt. Az út körülbelül másfél óra volt, és az utolsó 5-10 perc nagy izgalommal telt, ugyanis ekkor már Nizza partján haladtunk a pálmafákkal szegélyezett úton, amelyet jobbra a tenger határolt, balra pedig gyönyörű épületek. Szerencsére úgy tűnt az idő is csodának ígérkezik, az égen egy felhő se volt, és teljes erőből sütött a nap.

A végállomáson szálltunk le, ami a Jardin Albert 1er térnek a bejáratánál volt. Ez a hely összeépült két másikkal, így egy hosszú egészt alkotva, és én igazából nem is értem, miért van három neve a különböző részeknek, hiszen egy összefüggő, parkszerű térről van szó. A nap során láttuk a különböző részeit, mint a játszótér, illetve parkos zöldterületek, de egyértelműen az eleje a legszuperebb a sok különböző pálmafával.

Nem nagyon tudtam eldönteni, melyik képet tegyem ide, így rögtön hármat is bevágtam

Nizzának előző nap kicsit utána néztem, így tudtam, hogy első utunk a virág- és gyümölcspiacra kell, hogy vezessen, ez a Cours Saleya, ami minden nap van, kivéve a hétfőt, amikor bolhapiac van itt (azért tervezem, hogy azt is látni kéne). A piac, a parttal párhuzamosan futó második utcában volt, gyorsan oda is értünk, és belevetettük magunkat a nyüzsgésbe. Nagyon szuper volt az egész. Az elején főként virágos standok álltak, majd több sajt, hús és halárus, illetve gyümölcsösök és zöldségesek. De voltak különböző fűszerek, szappanok is.

Igyekeztem sok képet csinálni a szebbnél szebb csokrokról, és virágokról, bár tudom, hogy ha húgom itt lett volna az első minimum 50 kép csak ezekről készült volna, szóval nyilván ehhez képest sehol se vagyok.

Az én kedvenc standom ezen a piacon az egyik utolsó volt, ahol két lány mérte ki kémcsőbe a fűszereket, teaőrleményeket, sókat. A teákhoz oda is hajoltam és beleszagoltam, természetesen nagyon finom illatuk volt. A fűszersóknál még azt is meghallgattam, ahogy tanácsokat adnak az eladók az amerikai turistáknak, melyik sót milyen ételek főzésénél érdemes használni. :) 

Itt látszik milyen hosszú volt a stand
és milyen sok kis fa tartó volt.

A tea szekció egy része

Különböző fűszerek. Mindenki találhat itt
magának valamit, mert kb. minden volt,
curry, paprika, wasabi stb.

Sok-sok különböző fűszersó
Még rózsás is volt, az egyik eladó azt
mondta neki az a kedvence

Ezután elindultunk beljebb az óvárosba. Tényleg érezni lehet az olasz hatást itt, mert a keskeny utcák abszolút az itáliai városok régi utcáira emlékeztettek. Bár most ide le beillesztek két képet, a fényviszonyok miatt, nem sikerült igazán megörökítenem, milyenek is valójában. Tipikus, barátságos, meleg színekkel festett házak, spalettás ablakokkal és legtöbb helyen régi kovácsoltvas korlátú teraszokkal, kilépőkkel.

Ennek a párnak ez nem lett élete képe, de mindegy is, mert valószínű sose fogják látni. :)

Egy darabig sétálgattunk itt az utcákon, majd a Place Rossettin megnéztük belülről a templomot, illetve a téren "megebédeltem", ergo megettem a szendómat, majd mivel már itt voltunk több mint két hete és még egyszer se fagyiztunk, itt volt az ideje, hogy ezt pótoljuk. Egy honlapon olvastam Fenocchio nevű fagyizóról, amiről a cikk írója csak áradozni tudott, és már mikor a városban találáható két fagyizó egyike mellett elmentünk délelőtt, tudtam, hogy akkor a döntés végleges és itt kell desszertet enni. "Véletlenül", na jó nem tényleg véletlenül pont a Place Rossettin volt a másik fagyizója a cégnek, így egy 10 perces döntésképtelenség után (ugyanis több, mint 80 fajta fagyi volt, olyanoktól, hogy kaktusz a csokoládés különböző változatain keresztül) végül narancsos csokit és ibolyát választottam. Az ibolyánál nem éreztem azt az ízt, amit vártam, ugyanis ibolyás csokit már ettem, de azért finom volt. A narancsos csokira viszont a nap során is vágyakozva gondoltunk vissza, ugyanis Dórinak az egyik választása is ez volt.

Bár elég nagy volt mind a két gombóc (kb. négy otthoninak felelt meg)
az ára kicsit húzós volt...

A fagyival útnak indultunk felfele a dombra, ami kicsit körülményes volt nekem, mert a karomon lógott a fényképezőgép, vállamon a táskám, és egyszerre ettem a fagyit (ami a meleg miatt eléggé olvadt), meg gyalogoltam felfele, így erősen lihegtem útközben (Hát igen a nulla kondi.) időről-időre pedig a még jobb fotó reményében az okostelefont is előrángattam a táskámból.

A domb tetején régen egy vár volt, most már csak romok vannak, de ez igazából szerintem alig érdekel valakit, mert aki ide feljön az mind a panorámáért teszi. Már a legteteje előtt is csodás a látvány, de felérve az igazi. Most megszámoltam 37 képem van róla. Pedig volt, hogy csak percekig álltam és ámultam. Az elterülő város is jól néz ki, meg háttérben a hegyek, de maga a víz, egyszerűen fantasztikusan gyönyörű. Nyilván ehhez kellett a jó idő is, hiszen Cannesban csak szürkés tengert tudtam fotózni, de itt tényleg azúrkék volt egy része.

Ez a túloldal a kikötővel

Itt fent nem meglepő, hogy elég sok időt eltöltöttünk, körbejárva a dombot, és minden szögből megcsodálva a panorámát. Még egy vízesés is van itt fent, ha valakinek ne lenne elég a város  é a tenger látványa.

Végül lejöttünk újból az óváros régi utcáiba, most már célirányosan elindulva a Notre Dame felé, ami eléggé hasonlít a párizsihoz. Végigmentünk a reggel érintett tér egy részén, aminek a Promenade du Paillon volt a neve. Itt is gyönyörű és szépen rendbe tartott volt az egész park.

Majd a Masséna (róla van szobor is a Promenade du Paillon-on ugyanis Nizzában született, és a napóleoni háború egyik nagy hadvezére volt - köszönöm Google!)  térről rákanyarodtunk az Avenue Jean Médecin-re ami Nizza fő bevásárlóutcája, és amelyen a Notre Dame is található.

A templom belülről is nagyon szép a színes üvegablakokkal, bár mérete természetesen jóval kisebb, mint a párizsinak.

Leséltunk még utolsó erőnkkel a Promenade des Anglais-ra, tehát az Angol sétányra, itt leültünk a többi helyi lakos, és turista közé a part mellett lévő kék székekre és csak néztük a tengert, meg a strandolókat. A buszmegálló fele, még lefotóztam a híres Negresco szállodát, de ennél többre már nem volt energiám. 

Mire hazaértünk én személy szerint hulla fáradt voltam, és ritka alkalmak egyike, hogy már 10 előtt aludtam. A sok élmény, látnivaló, meg persze gyaloglás eléggé kivette az erőm, de abszolút megérte. Úgy tervezem mindenképpen visszamegyek még Nizzába, mert tudom, hogy sok mindent nem láttam, így egy ugyanilyen fárasztó napot össze tudnék szervezni ide, anélkül, hogy megnéznék egyet is a most látott nevezetességek közül.